Az árulkodó szem - Ferencz-Hanke Jutka szemész főorvos előadása
Az árulkodó szem - Ferencz-Hanke Jutka szemész főorvos előadása
Share this event
Need help?
Ferencz-Hanke Jutka vagyok, szemész főorvos.
1990-ben végeztem a "kincses város" orvosi és gyógyszerészeti egyetemén. Orvosi pályafutásom első három évét Csíkszentdomokoson töltöttem körorvosként, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem a gyógyítás gyakorlati oldaláról. Ez az időszak alakította ki bennem azt az elkötelezettséget, amellyel a betegekhez a mai napig fordulok – alázattal és figyelemmel .
A szemészet világa már egyetemi éveim alatt rabul ejtett. Mentoromtól,a néhai dr. Sisak Istvántól nemcsak a szakterület alapjait sajátítottam el hanem azt a szemléletet is, hogy a jó orvos mindig tanul, kérdez és fejlődik. Szakosodásom során Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Budapesten mélyítettem el tudásomat, és azóta is rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi továbbképzéseken, konferenciákon, hogy lépést tartsak a tudományos és technológiai újdonságokkal.
Munkám során mindig is a holisztikus gyógyászat híve voltam. Meggyőződésem, hogy az embert nem lehet részekre bontva kezelni – a test, a lélek és az életmód szoros egységet alkot. Egy szemész számára sem elegendő kizárólag a szem betegségeit látni: a stressz, a táplálkozás, a hormonális egyensúlyzavarok és főleg a lelki állapot jelentős hatással vannak a látás minőségére és a szem egészségére. Ezért a beteggel való találkozás számomra mindig párbeszédet jelent – nemcsak a panaszokról, hanem az egész élethelyzetről.
Előadásomban korunk olyan szemészeti problémáiról fogok beszélni,mint például
– a digitális eszközhasználat okozta szemfáradtság és száraz szem szindróma,
– a gyerekek és fiatalok körében rohamosan terjedő rövidlátás
– valamint az időskori makuladegeneráció és annak kezelési lehetőségei.
Külön figyelmet szentelek a megelőzés (prevenció) és a korai kórfelismerés szerepének.Emellett beszélek a komplex terápiás lehetőségekről is – legyen szó klasszikus orvosi kezelésekről, modern technológiai beavatkozásokról vagy alternativ, természetes gyógymódokról, amelyekkel támogatni lehet a szemet és az egész szervezetet.
Célom, hogy az előadásom során valamennyien kapjanak egy olyan útravalót, amely segít nemcsak a látásuk megőrzésében, hanem az egészségtudatos életmód kialakításában is.
Location
HOTEL FENYŐ CONFERENCE & SPA, 530132